2009-03-04

Bezár

A Parkoló Blog azzal a céllal jött létre, hogy valamilyen pozitív változást idézzen elő a hazai parkolási helyzetben. Ezt azzal szerettük volna elérni, hogy nagyobb nyilvánosság elé tárjuk a problémát és amolyan provokáció képpen párbeszédet kezdeményezzünk az olvasók között, vagy esetleg az olvasók és a hatóságok között.

Természetesen nem vártunk hirtelen változást, hiszen a probléma eredete szerteágazó, valamint a résztvevők és a felelősök száma is nagy. Mindenki számára egyértelmű, hogy Budapest - ahol a szabálytalan parkolás az országban a legnagyobb gondot okozza a város méretéből és szerepéből adódóan - nem képes ennyi autó hatékony befogadására, ezért néha elkerülhetetlen kisebb-nagyobb szabálytalanságok elkövetése. Ez azonban nem lehet senki számára indok, sem kifogás. Mindenkinek törekedni kell a mindenkori szabályok betartására, miközben a döntéshozóknak olyan feltételeket kell kialakítaniuk, hogy segítsék az embereket, és élhető, szerethető környezetet hozzanak ezáltal létre.

A blogban látható, sajnos mindennaposnak mondható példák azonban nem az előbbit támasztják alá. Az emberek nem tisztelik a szabályokat, sőt még egymást sem, és úgy próbálnak előnyökhöz jutni, hogy közben a sárba tiporják a másikat. A hatóságok értelmetlen szabályokat hoznak, amelyeket ráadásul következetlenül próbálnak betartatni, miközben sokszor saját maguk is megszegik azokat.

A Parkoló Blog két és fél évvel ezelőtt indult útjára, és habár a kezdeményezésünk a kezdetektől fogva naív és nagyravágyó volt, a blog minden várakozást felülmúlóan sikeressé vált. Mivel úgy gondoljuk, hogy a bloggal ennél többet elérni nem lehet, ezért nem frissítjük tovább. A Parkoló Blog a mai napon bezár.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a blog sikeréhez.

2009-03-03

Alföld

2009.02.28, Deák Ferenc tér, Kecskemét

Az Alföld Áruháznál közvetlenül az áruház előtt állnak meg az úri vásárlók. Buszmegálló vagy zebra nem számít.

Pom-Bär

2009.02.27, Andrássy út, Budapest 6. kerület

Érkezik a finom Pom-Bär a közértbe, ezért a busz nem állhat a helyére.

2009-03-02

Havas tájkép

2009.02.24, Andrássy út, Budapest 6. kerület

Vajon az ilyen az előző saroktól jön végig a járdán, vagy a következőtöl tolat vissza? Sosem tudjuk meg.

Megáll másodiknak

2009.02.19, Szondi utca, Budapest 6. kerület

A képen látható két szabad hely, de mégis megáll másodiknak.

2009-03-01

Meghosszabbította

2009.02.25, Október 23-a utca, Budapest 11. kerület

Ez itt azon helyek egyike, ahol tábla engedi a járdán való parkolást. De két autós meghosszabbította a zónát és a tábla elé parkolt, az Astra ráadásul a zebrára is rálóg.

2009-02-25

Nincs változás

2009.02.20, Dessewffy utca, Budapest 6. kerület

Már jónéhány hete telefonon szóltam az illetékes kerületi ügyosztályra, hogy a Dessewffy utcában rosszul állnak a táblák és meg is rongálták azokat úgy, hogy nem látható némelyik. És persze a rendszeresen végig szabálytalanul parkolókat is megemlítettem. Egyik téren sincs az égvilágon semmi változás.

2009-02-24

A szemem láttára

2009.02.20, Szeged

Egy fiatal, egészséges hölgy és a férje szálltak ki a kocsiból a szemem láttára. Ja, és a parkoló félig üres volt.

2009-02-23

Fizetni fog

2009.02.09, Andrássy út, Budapest 6. kerület

A kis zöld autó vezetőjétől megkérdeztem, hogy tudja-e, hogy kerékpársávon áll. Azt mondta viccesen, hogy ez – mármint az autója – bicikli. Mondtam neki, hogy rendben van, akkor fizetni fog. Ezzel otthagytam, és előre csorogtam a lámpához, és megnyomtam a bicajos külön lámpát. Eközben az autós leírhatatlanul üvöltözött utánam, majd bőgő motorral engem kicentizve elszáguldott kifelé az Andrássyn – neki még zöld volt – addig, amíg jóval az Oktogon után utól nem érte gépkocsi sort.

Ha most egy olyan országban lennénk, ahol komolyan veszik azt, hogy nem szabad szándékosan veszélyeztetni másokat, sőt még szóbeli aggressziót sem tűnek, akkor most azt kérném a hatóságoktól hogy legyenek szívesek megnézni a számos utcai kamera megfelelő felvételét, hogy láthassák mit művelt a sofőr. Így most le kell nyelnem, hogy ebben a városban odáig fajultak már réges-régen a dolgok, hogy a pofátlanul szabálytalankodó szóban és fizikailag is nyugodtan fenyegethet bárkit, mert az ország fővárosának kellős közepén, fényes nappal, számos kamera által pásztázott forgalmi központjában sem kell egyáltalán a legkevésbe sem félnie semmiféle számonkéréstől.

2009-02-20

Match meccs 2

2009.02.09, Andrássy út, Budapest 6. kerület
2009.02.10, Andrássy út, Budapest 6. kerület
2009.02.19, Andrássy út, Budapest 6. kerület

A Match közértnél minden reggel áll egy kisteherautó, amiből árut rakodnak. Egyik alkalommal kérdeztem, tudja-e, hogy buszöbölben áll és egyúttal akadályozza a kerékpáros közlekedést is azzal, hogy az oldalajtót használja, illetve nyitva hagyja a pakoláshoz. Erre minősíthetetlen hangnemben azzal fenyegetett hogy megüt. Mondtam neki, hogy emiatt fel fogom jelenteni, de csak folytatta és még neki állt feljebb.

A cég képviselője szerint az ő beszállítóik tiszteletben tartják a szabályokat. Mégis, a legutóbbi képen épp' egy Match feliratú kisteherautó áll szabálytalanul.

Régebbiek | Végére »